Events.com apps

Összekapcsolódás - Egység Meditáció

Összekapcsolódás - Egység Meditáció
Event ended

Hétfőn, augusztus 21-én teljes napfogyatkozás lesz, ami az USA-ban lesz látható. Ez energetikai szempontból nagyon jelentős esemény, ezért sor kerül egy időzített közös meditációra, amely kiterjed az egész világra. Tudjuk azt, hogy EGYEK vagyunk, így most segíthetünk egymáson. Ehhez fogunk mi is kapcsolódni. A cél, hogy világszerte legalább 144 000 ember meditáljon egy időben. Néhányotoknak sokat mond ez a szám. Akinek nem, ne aggódjon, meg fogja érteni és ami ettől fontosabb, meg fogja tapasztalni. Akkor sem kell aggódnod, ha eddig soha nem meditáltál. A létrehozott erőtérben menni fog, csak legyen nyitott a szíved és az elméd. Csak gyere és légy velünk. Te is számítasz.

19,00 - 20,00 Anamézunk, ráhangolódunk, megteremtjük az erőteret. Tudjátok, hogy az sem baj, ha még nem gyakoroltatok. Az erőtérhez mindenki hozzájárul. Csupán annyival is, hogy ül és elengedi magát.
20,00 - kor elkezdjük a célzott meditációt.

Arra kérlek titeket, hogy jöjjünk össze minél többen, mert most lehetőségünk van arra is, hogy emeljük a mi kis szeretett régiónk rezgéseit is.

Szóljatok az ismerőseiteknek. Hozzatok magatokkal egy-két embert. Nem baj, ha nem Anamézik. A lényeg a jelenlét. Legyünk minél többen.

Hatalmas ölelelés Mindenkinek :)

U.i.: Arra kérlek titeket, hogy jelezzétek, hogy jöttök. Köszönöm.

Hozzatok magatokkal párnát, takarót, amire leülhettek és jussonak eszetekbe a szúnyogok is. Ilyenkor sokan vannak ők is Szentkúton. :)

Views - 22/08/2017 Last update
family
Bunarić Subotica
Subotica, Vojvodina, Serbia
Create an event
Create events for free. They will be immediately recommended to interested users.
Nearby hotels and apartments
Subotica, Vojvodina, Serbia
Discover more events in Subotica
Discover now
Discover more events in Subotica
Discover now
Bunarić Subotica
Subotica, Vojvodina, Serbia
Create an event
Create events for free. They will be immediately recommended to interested users.
  1. Subotica
  2. Rugó Képességfejlesztő Műhely
  3. Összekapcsolódás - Egység Meditáció
 
 
 
 
Your changes have been saved.